Kijelenthetjük, hogy a sorozatok világa elképesztő mennyiségű, és legfőképpen minőségű változáson ment át az utóbbi időben. Ha egy idősebb generációhoz tartozó embernek azt mondjuk: sorozat, automatikusan a brazil szappanoperákra, a "Zs" kategóriás amerikai krimikre. és a Kelet-Európai Szomszédokhoz, és Barátok közthöz hasonló akut szégyenérzettől fűtött bizsergést kiváltó szériákra asszociál. A fiataloknak ez a fogalom azonban egészen mást jelent: a sorozatok ma már nagyszabásúak, tökösek, nagyköltségvetésűek, látványosak, elképesztően alaposan összerakottak is tudnak lenni, kifejezetten remekelő színészekkel, csúcsminőségű képi világgal, és valóban izgalmas történettel. Gondolom, nem sokmindenkinek kell bemutatnom a Trónok harcát, a Breaking Badet, a Black Mirrort, a Vikingeket, vagy akár a Szégyenteleneket. Fontos kiemelni, hogy - főleg az utóbbi pár évben - a sorozat fogalma a magyar piacon sem csak a Família KFT-t, és az Űrgammákat jelenti: az Aranyélettel szerencsére itt is elindult a forradalom.

   Ennek a látványos fejlődésnek azonban megissza a levét a filmipar. Az egyestés film, mint műfaj, egyre inkább veszti el vezető státuszát, és nem is olyan lassan kezdik átvenni helyette az uralmat a sorozatok. Mi pedig, fogyasztók ("nézők") kóla foltos ingben, popcornt csámcsoga csak asszisztálunk ehhez, és nyugodt szívvel hagyjuk elgyengülni az egyik legszebb művészeti ágat. De minek izgulni? Hiszen jön az újabb Walking Dead / Stranger Things / Trónok Harca évad...  Ez viszont szarvashiba: az ideális az lenne, ha a kettő egymás mellett tudna létezni, kellemes egyensúlyban. A jó filmekre is szükség van, és a jó filmek is megérdemlik ugyanazt az őrjöngő rajongást, mint az egyes sorozatok. Ugyanúgy, ahogy a színház, a film is védettségre szoruló, értékes műfaj 2017-ben. További ösztönzés reményében következzen 3 ok, ha úgy tetszik, 3 tényező, amiben egy film még  mindig többet nyújthat egy sorozatnál. 

1. Az egyszeriség varázsa

   Igenis, van karizma abban, hogy az igazi, minőségi film csupán egyszeri, maximum 3 órás élmény. Ebben az 1, 2, 3 órában élünk át mindent, ami a prológus, és az epilógus között történik. Ebben az időintervallumban jutunk el karakterek megismeréséig, megszeretéséig, majd elengedéséig. Ennyi idő alatt követünk végig egy hosszú történetet. Nyilván nagyon kényelmes, hogy egy sorozatban akár évekig is, részletesen kibontva bámulhatjuk, hogyan alakul kedvenc szereplőink sorsa, de éppen ez az, ami sokszor kiüti a feszültséget. A jó film azonban végig feszült, izgalmas marad, az igazán kíváló pedig sallangoktól, felesleges köröktől mentes - ezt pedig a sorozat keretein belül már sokkal nehezebb kivitelezni. Az az érv pedig, hogy: " De hát az X-men 216 is egy remek film, és még népszerű is", jelen esetben nem állja meg a helyét. Természetesen most tényleg egyszer legyártott, egyedi alkotásokról beszélek, úgyhogy legalább a cikk erejéig felejtsük el egy percre a franchise-okat, aztán mindenki rohanhat lélekszakadva az újonnan bemutatott, még melegen gőzölgő aktuális Marvel-produkcióra... 

2. A mennyiség nem mehet a minőség kárára

  Én is szeretek bizonyos sorozatokat, és elismerem, hogy rengeteg dolog van, amiben egy sorozat jobb, mint egy film. De abban még a legnagyobb költségvetésű, óriási rajongótáborral rendelkező szériák sem tudtak meggyőzni, hogy a film igenis magasabb művészeti értékkel bír. Sokkal szebben lehet játszani az operatőri munkával, a rendezéssel, a dramaturgiával. Mindennek megvalósítása pedig még mindig lehengerlőbb művészi bravúr, mind a színészek, mind a rendező, mind a teljes stáb részéről. Valljuk be, ha vetünk egy pillantást a Django elszabadul-ra, vagy a Pi életére, rájövünk, hogy ilyen vizuális/ hangulatbeli/ minőségi élményt még eddig egyetlenegy sorozat sem mutatott, és a műfaj keretei miatt ez szinte lehetetlen is. A sorozat, akármilyen alapos munka is, mégiscsak egy futószalagon legyártott termék, ami csak akkor működik, ha eladható. Eladható pedig úgy lehet valami, ha a tömeg számára éppen eléggé kommersz, és nem lendül át egy nehezebben befogadható oldalra. A film azonban egyedi alkotás, szabadabb művészi lehetőségekkel. 
(részlet a Pi élete című filmből )

3. Időtállóság

 Ahogy léteznek kultuszfilmek,  már kultuszsorozatokat is termelt ki a posztmodern társadalom. Mégsem gondolnám, hogy a sorozat annyira időtálló lenne, mint a film. Miért is? Mert a sorozat legnagyobb ereje és a legnagyobb gyengesége is egyetlen tényezőben összpontosul: óriási tartalmat ölel, fel, és rendkívül időigényes (akár hónapokig is eltarthat) a végigkövetése. Éppen ezért egy nagyszabású, hosszadalmas sorozatot legtöbbször csak egyszer nézünk meg, még abban az esetben is, ha tetszett nekünk. Az emberek nagyobb részének nincsen egy szabad januárja percre pontosan újranézni egy olyan történetet, amit már egyszer látott. A kultfilm ezzel szemben bármikor előkapható, és egyetlen szabad este alatt minden egyes jelenetével együtt újrafogyasztható, jóleső nosztalgiázásra adva lehetőséget. Gondoljunk csak bele: húsz évvel ezelőtti sorozatokat már nem nagyon csekkol még egyszer senki, a Ponyvaregényt ezzel szemben rendületlen népszerűség övezi, és szakadatlanul élvezi mindenki, húsz kerek esztendővel a premierje után.